Két gyermekes, kecskeméti anyuka vagyok. Nagyobbik fiam 6 éves,
teljesen egészséges, kisebbik fiam 2 éves, vele sajnos komoly probléma van.
Koraszülött, méhen belül is, és a szülés közben is oxigénhiányos állapotba
került, agyvérzést kapott, ezért komoly agyi károsodás érte. A károsodás
következtében, mozgásában vegyes típusú izomtónus zavar alakult ki.
Két éves korára minden
próbálkozásunk ellenére is ott tartottunk, hogy nyaki és hátizmai lazák voltak,
fejét még mindig nem tudta igazán biztonsággal tartani. Végtagjai feszesek
voltak, amikor lépni, vagy fogni akart, akkor az izmai görcsösen megfeszültek.
Fejlõdésben jelentõs lemaradás tapasztalható, mind súlyban, mind hosszban,
természetesen a mozgás problémák miatt minden más téren is komoly lemaradása
van.
Talán az egyetlen
esélye a gyógyulásra, de legalább is az állapot jelentõs javítására az õssejt
beültetés!
2006. április 03-án,
és 2006. szeptember 02-én Kievben fogadott bennünket egy idegsebész professzor,
aki õssejt beültetéssel foglalkozik, és Alex megkapta az õssejteket.
A javulás szemmel
látható. Étvágya látványosan megnõtt, fejlõdik, hízik. Sokat erõsödött a
szervezete, eddig szinte mindennaposak voltak a légúti megbetegedések, most az
elmúlt idoszakban nem volt ilyen problémánk. Sokkal élénkebb, többet mocorog,
egyre több új dologgal próbálkozik. Tartása javult, a fejét és törzsét most már
teljes biztonsággal tartja. Elkezdett gagyogni, kommunikálni próbál. Figyelme
nagyon sokat javult.
Az eddigi két útra
minden anyagi tartalékunkat felhasználtuk, illetve kölcsönt kellett kérnünk,
ahhoz, hogy fedezni tudjuk a kezelést. A további õssejt beültetések finanszírozásához
minden anyagi támogatásra szükségünk van. Jelenleg egy kiutazás és kezelés
teljes költsége kb. 2 millió Ft.
Kérem mindazokat, akik úgy érzik, hogy a mûanyagkupak
gyûjtésben, illetve anyagilag támogatni tudnak bennünket, az alábbi
elérhetõségeken vegyék fel velem a kapcsolatot.
A mûanyag kupakokat folyamatosan gyûjtjük, semmiféle
mennyiségi és idõbeli korlátot nem szabtunk a gyûjtésnek, ugyanis többszöri
kezelésrõl van szó, és minden egyes kezelés 2 millió Ft-ba kerül.
Köszönettel: Elérhetõségek:
Tel.: +36-30-447-63-79
Asztalos Andrea, édesanya, E-mail: an72di@freemail.hu
Festõ Zoltán, édesapa Számlaszámunk: Asztalos
Andrea OTP 11 77 33 22 – 05 78 73 19
Amennyiben adományáról igazolást kér
kedvezmény igénybevételéhez, úgy az alábbi számlaszámra szíveskedjen utalni és
a közlemény rovatban tüntesse fel a gyermek nevét ( Festõ Alex, Kecskemét),
valamint a mellékelt rendelkezõ nyilatkozatot jutassa el az alábbi címre:
PRIZMA LIONS KLUB KHT
1026 Budapest Endrõdi Sándor
utca 22/B
adószám: 18105148-1-41
közhasznúsági bejegyzés :
60892/2001. sorszáma: 9673
MKB 10300002-20140036-00003285
FAX: 06-1-250-72-49
TEL: 06-1-209-69-98
PRIZMA LIONS Klub Közhasznú
Egyesület 1026 Budapest, Endrõdi
Sándor u. 22/b., valamint a RÓMAI LIONS
Klub közös kupak-gyûjtõ akciója keretében adott anyagi támogatást a
Prizma Lions Klub fogadja a MKB 10300002-20140036-00003285 bankszámla számra, az
alábbi rendelkezéssel:
Az átutalt összeg sorsáról a következõképpen
rendelkezünk:
Cég neve:_______________________________, Székhelye: ________________________________
_____________________________, mint utaló fél kérem
a Prizma Lions Klubot, hogy az általunk FESTÕ ALEX, 6000 Kecskemét, Gizella tér
2. III/11. jogcímen átutalt összeget ( _______________Ft ), az édesanya,
ASZTALOS ANDREA részére, az OTP Kecskeméti Fióknál vezetett 11773322 – 05787319
– 00000000 bankszámlára, az összeg
beérkezését követõen, idõveszteség nélkül, átutalni szíveskedjenek.
Kelt:__________________________________
|