|
Gyógyítás vagy kuruzslás?
|
|
Gyógyítás vagy kuruzslás? A gyógyítás alapja a kuruzslás volt, varázslók,
sámánok gyógynövényeket és különböző
természetes anyagokat kevertek össze és ezt használták külső és belső
használatra. Majd imákkal,
ráolvasással, kántálással vagy (és)
varázslással segítettek a betegeken. Viszont ismerték a műtétek rejtelmeit is,
a csontkovácsolást, valamint a koponyalékelést. Ezeket nagyon jó gyógyulási rátával
élték túl az akkori betegek.
Manapság csak a sintérgyógyítás a
trendi, mindent szikével akarnak megoldani, majd különböző mérgek keverékéből
készítenek mellékhatásokban gazdag (gyógy)szereket. Sajnos (igen gazdag)
iparágak fejlődtek ki a betegségek kezelésére, másik fele pedig az okozására (E-számok). Nem vagyok ellene az
orvostudományoknak, sőt inkább még mellette. Fejlődnie kellene, nem
visszafejlődnie. A gyógyítást mi értünk, nem pedig az orvosok zsebére kéne
felhasználni. Rengeteg a műhiba és a mellé kezelés, ez miért van? A kuruzsló,
ha nem tudta meggyógyítani a beteget nem fogadott el érte semmit. Erről ennyit!
Kicsit más irányba.
Megmondják nekünk mi az, ami
nekünk egészséges és mit együnk vagy NE együnk. Az tanultam az iskolában, hogy
a fogazatuk alapján fel lehet ismerni a növényevőket, húsevőket és a vegyes
táplakozásukat. Az ember vegyes
táplálkozásra született, nővényi magvak, zöldségek, gyümölcsök és húsok
fogyasztására. Erre nem ehetsz szárnyas húst, mert madárinfluenzásak. Nem
ehetsz marhahúst, mert kergemarhakóros.
Nem ehetsz sertéshúst, mert sok benne a rossz koleszterin. Nem
ehetsz juh- és kecskehúst, mert kullancsfertőzőtek.
Nem ehetsz hal húst, mert nehézfémmel
szennyezetek. Egyszóval, egyél csak készételt (tele E-számos adalékokkal).
Bocs, volna pár kérdésem:
- Ezek nem ugyanabból a húsokból készülnek, amit nem
ehetünk meg az előbb felsorolt okok és okozatok miatt?
- Hol tenyésztik ezeket az állatokat?
- Magyarországon miért nem lehet az állattenyésztésből
megélni? (Pedig olcsóbb a munkaerő itt és nincs akkora szállítási költség.)
Egyél sok gyümölcsöt és sok zöldségfélét, mert egészséges. Igen ez így is
lenne, ha nem volna az a nagy HA! Az évszaknak megfelelő zöldséget és
gyümölcsöt ettek az őseink, tudták miképpen kell el- és letárolniuk ezeket.
Manapság a világ minden tájáról jönnek hozzánk a zöldségek, gyümölcsök. Ez nem
is lenne baj, de mi van azzal, amit mi magunk is meg tudtuk (tudjuk) termelni
kis hazánkban. Magyar paprika nem elég jó? Nem, van nála olcsóbb és károsabb. Magyar
alma nem elég jó? Nem, van nála olcsóbb
és károsabb. Stb..stb..stb.. Nálunk is vannak ilyen mérgek, nemcsak
külföldön (igaz ez nem dicséretes). Napraforgó (szotyi) és napraforgó olaj. Mi
történik a napraforgó betermelése előtt? Egy lombhullajtó szerrel lepermetezik,
hogy leszáradjanak a levelei a könnyebb betermelés véget. Kérdésem: hová tűnik
a vegyszer? Hát benne és a külsején marad!
Ismét pár kérdés a téma végére.
- Miért kell betiltott vagy veszélyes
szereket használni?
- Miért éri meg külföldről behozni a nálunk is
megtermelhető élelmiszereket? (Pedig, finomabb, ízletesebb és a munkaerő is
olcsóbb és nincs akkora szállítási költség.)
Mit igyunk? A cukor káros az egészségre, ezért igyál LIGHT üdítőket. De
mit tartalmaz a light üdítő? Aszpartám (E951)-et
mesterséges édesítőszert, amely becsapja a szervezetett és még több inzulint
termel a cukor
hiánya miatt (ez még nem megerősített hír).
De mit
igyunk akkor? Vizet? Ásványvizet? Gyümölcsös üdítőket?
Ezeket, a sorokat nem azért írtam le, hogy bárkit elrettentsek, hanem
azért, hogy kis odafigyeléssel és ennek hirdetésével egyre több és több ember
életét tudjuk jobbá (egészségessé) tenni. Sajnos ez most még (sok) pénzbe kerül
nekünk, de odafigyeléssel és a káros dolgok tudatos meg nem vásárlásával rá tudjuk
kényszeríteni a gyártókat és a forgalmazókat, NE KERESKEDJENEK EGÉSZSÉGÜNKRE
KÁROS ÉLELMISZEREKKEL!
Zen Cerra
|