A = Anya, Anahita

Anahita a szkíták termékenység istennõje, Istenanya. Minden korban nagy tisztelet övezte, ismerték és tisztelték õt a görögök is Anaitisz néven. Az idõk folyamán a jelhez fûzött fogalom természetesen változhat is, más nyelvû népek más jelentéssel ruházhatták fel. Anahitát õseink Asszony vagy Boldogasszony néven tisztelték, szûznek tartották. !



Á =

Ez a betû új keletû jel a magyar ábécének, a régi jelkészletekben nem szerepel, illetve az A hang volt hozzárendelve.

 

B (eB) =  Baál, Bél, belsõ

Bél a sumér Enlil isten jelzõje. Jelentése "Úr" szó szerit: Én-Lélek. Nála vannak a királyi jelvények, a földi király Bél helytartója. A magyar Szentháromságban Bél a Fiúisten neve.

C (eC) = celõke

Jelentése nyílvesszõ a régi magyar nyelvben. A szó érdekessége, hogy megfogalmazza a funkciót is. Az elsõ szótag a cél szavunkat rejti. Ha igaz, akkor ebben az esetben nem mi vettük át a németektõl (Ziel), henam õk vették át tõlünk. A celõke szóban benne van a célbajuttatás mikéntje is: lõ.

CS (eCS) = csap, csapat, család

A jel egyik lehetséges fogalmi értéke a család. Ez a fogalom nem állhat messze a valóságtól, hiszen a pusztai népek körében a családnak óriási jelentõsége volt A rokoni kötelékek sokkal többet jelentettek, mint ma. A jel eredeti formája valószínûleg négyzet, a négyzet pedig - zártsága miatt - harci alakzat, csapat is lehet.

D (eD) = Du

Du a valószínûsíthetõ õsi magyar Isten-hármas egyik tagja (Eneh-Du-Bél). Du az Atyát jelenti az õsibb változatban. A dolog érdekessége, hogy a sumer jelkészítésben a D betû fogalmi értéke Dingir (tündér, csillag),de a késõbbiekben az Isten nevek elé már „igazi” csillagot () tettek, s a magyarábécében is csillag lett az Atya jele.

E = eleven

A feltételezett „Eleven” fogalmat indokolja a kapcsolat a H betûvel (H=hal, halál), és az is, hogy ábécénk minden egyes mássalhangzójának segédhangja, vitathatatlanul a legtöbbet használt, s ezért a legfontosabb magánhangzó. Úgy is mondhatnánk, hogy jelsorunkat az élet, az elevenség hatja át.

É =

Ez a betûnk is viszonylag új darabja ábécénknek, a régi jelsorok nem tartalmazzák. Az régi rovók a hangzóugratást alkalmazták, azaz nem írták ki az E betût, mert az minden mássalhangzó segédhangja, ha mégis kiírták, É betûnek értelmezendõ (L-E-eT=LÉT).

F (eF) = Föld

Ehhez a jelhez kapcsolható talán a legtöbb emlékünk. Nemcsak betû, hanem õsidõk óta egyben szimbólum is. Többen, többféleképpen magyarázzák a jel értelmét, de minden magyarázat végkövetkeztetése, hogy az Aranykort jelképezi, az Elsõ Királyágot. Ókori városalaprajzok az eF betût mintázzák, de ilyen elrendezést mutatnak az állandó katonai táborok is.

G(eG) = égbolt, gém

Ég szavunknak kettõs értelme van, ugyanis jelentheti az égboltot, s jelentheti a lángolást is. A két fogalom szorosan összefügg egymással, gondoljunk csak a viharok esetén elõforduló villámlásra, a perzselõ, szikrázó napsütésre, a lángoló égboltra stb.

GY (eGY) = EGY (az isten)

Õsi jel. Ábrázolása szerepel a tatárlaki korongon, de a sokkal régebbi Mas d’ Azil-i (Franciaország) festett köveken is. A suméroknál herceget, uralkodót, a kínaiaknál sámánt, táltost jelent. Több népnél Nap-szimbólum, a székelyeknél, magyaroknál a Teremtõ Isten jelzõje. A GY betû a magyar államiság egyik fontos jelképe, állami címerben is szerepel.



H (eH) = hal, halál

A H betû fogalmi értéke: Hal. Ez a jel megtalálható a sumer jelek között is „Ha” (Ha=hal) fogalomértékkel, de átvették a türkök is, B hangértékkel (Balik=hal). A magyar és a sumer H jel között nemcsak formai azonosság áll fenn, de a hang- és fogalmi érték is azonos.

I= Isten

A magyar Isten szót a hettita Íz-Ten, vagy a sumer Es-Tan (isten) szóból vezetik le. A szó valóban két tagra bontható, van rovásemlékünk, ahol csak a második szótag szerepel, ebben a formában: „Hála legyen Tennek, hogy atta”. Mind a hettita Íz-Ten, mind a sumer Es-Tan második szótagja teremtõt jelent, s a magyar nyelvben is az Isten egyik jelzõje: Teremtõ.

Í =

Minden hosszú magánhangzóról elmondható, így az Í betûrõl is, hogy hangértékkel nem szerepelnek a régi ábécében, bár formailag jelen vannak. Az Í betû ebben a formában az erdélyi nagy botnaptár J betûje volt.

J(eJ) = Jó, folyó

JÓ szavunk nemcsak pozitív tulajdonságot jelöl, bensõséges viszony is kifejezhetõ vele. Pl. a régies Jó uram, Nagy Jó Uram, Jó isten szavaink ezt a viszonyt fejezik ki. A szó folyónevekben is fennmaradt, pl. Sajó, Berettyó (Beretjó). Az erdélyi nagy botnaptár rovója ezt a betût használja a J és I hang jelölésére is.

K (eK) = ÉK?, Kert

A jel feltételezett jelentése: Kert, Keret, kerített föld. A kerített föld város jelentésû is. Az ókori Arménia egyik fõvárosának neve: Tigranocerta, azaz Tigriskert, Tigrisek földje volt. A névre ma is találunk párhuzamokat. Magyarországon Soltvadkert, Rákoskert stb., Oroszország területén Sztyepanokert (Istvánkert).

L(eL) = Ló

Eleink elvont gondolkodására kiváló példa ez a betû, mert az állat legjellemzobb részét, a nyakát (sörényét) ábrázolták és nem az egész testet (éppúgy, mint a sakkfigura). Háborúban és békében egyaránt forradalmi fejlõdést jelentett a ló háziasítása. A helyváltoztatásban, a világ megismerésében új távlatokat nyitott meg. A ló a pusztai nagyállattartó társadalmakban a szabadságot, a gazdagságot és a hatalmat jelentette.

LY(eLy) = Lyuk, Forrás, (heLY?)

Ennek a jelnek több változatát is használták a régi rovók. Legismertebb alakja a kör, s közepében pont. Minden korban Napszimbólum volt, s ma is az a csillagászatban, asztrológiában. A Nap valóban forrás, a fény, a meleg, az élet forrása. Az eLy betû ugyanakkor helyet is jelenthet, a kezdõ H betût nem volt kötelezõ kiírni ((h)ely).

M(eM) = Mell, emelõ

Egyes kutatók a „magas” fogalmat rendelik a jelhez, de ezt az eM betû alakjából nem lehet kikövetkeztetni. Mivel jeleink túlnyomó többsége az ember és a környezõ világ egymáshoz való viszonyát tükrözi, inkább a fenti fogalmi értékek illenek a betû formájához.

N (eN) = Nõ, növény, növekedés, nedves

A rovásjelek második legfontosabb alkotóeleme, 11 betûnk épül rá. Nõies elem (gondoljunk csak a Hold fázisra!).” Amikor meghajlítjuk é szárat), nem törik el, (ahogyan a növény szára se, ha szél hajlítja) – zöngésedik, lággyá válik, formája így a növényt idézi és a nõt, aki mikoron méhében az új életet hordja, ekképpen növekedõ, s a Hold is ilyen amint telik (…); a Hold a földi nedvesség úrasszonya…”

NY (eNY) = Nyugat, nyugalom

Az eNy betû érdekessége, hogy többi jelünkkel ellentétben ez jobbra néz, de csak látszólag néz jobbra, ugyanis nem a szárra, hanem az ívre épül. Az elsõdleges elem tehát az eN jel (a nõ, mint befogadó), s így az eNy betû nem más, mint a nõ "" és a férfi ""egyesülése, NáSZa "". Ebben a minõségben akár ligatúraként is felfogható.

O = oldal, oltalom

A jel fogalmi értékét a kínai teknõsbéka rajzolatának alapján határozták meg. Ennek a rajznak az alapján azonban nem lehet az összes betûnket létrehozni. A jel formája sokkal inkább az óvón, védõn kitárt és magába záró karokat idézi, ahogyan az édesanya várja kitárt karokkal járni tanuló gyermekét.

Ó =

Ez a betûnk is õsi múltra tekint vissza, már az Olaszországban, Campagnában talált kb. 3000 éves baltán is ebben a formájában, szerepel. A jel spirált formáz, s ez a szimbólum egész Európában elterjedt volt az õsidõkben. Elképzelhetõ, hogy a spirál szimbólum magyar neve: forgó, Napforgó.

Ö= Ökör

A gazdasággal kapcsolatos fogalmak körébe beilleszthetõ az „ökör” fogalmi érték is, hiszen a pusztai népek legfontosabb állata a ló mellett a szarvasmarha volt. Nemcsak a gazdagságot jelentette, de a szó legszorosabb értelmében az életet is.

Õ =

Ez a betû sem szerepel a régi ábécékben, a modern kor igénye hozta létre. Az Ó és az Ö betûkbõl képzett jel tipográfiailag ugyan jól illeszkedik az ábécé jeleihez, de képzése a magyar jelképzéstõl idegen (ld. A Napút ábécéje címû könyvet).

P (eP) = pihe

Ezt a jelet és a hozzá rendelt „pihe” szót az értheti meg igazán, aki már íjászott, vagy látott közelrõl nyílveszõt. A nyílvesszõ röppályája kiszámíthatatlan, ha a vesszõ törzsén, a vesszõ fokához közel nem helyezünk el legalább két darab, hosszában kettéhasított tollat. A hasított toll a „P” betût formázza.

R(eR) = Rész, rét

Mindkét szó visszafelé olvasva is értelmes szót ad. A rét párja a tér, a  rész pedig a szér (szérü, szer). Mind a négy fogalom a területtel kapcsolható össze. Számomra a „rész” értelmezés azért kedvesebb, mert ez az egyetlen betûnk, amelyet részletében is alkalmazunk, azaz csak az összekötõ segédvonalat, az egésznek a részét írjuk ki, és nemcsak ligatúrában, önállóan is használhatjuk ebben a formában.

S (eS) = Sátor, sarok

A sátor nem azonos a jurtával (gerrel), amely a család lakhelye. Sokkal inkább a nagyállattartáshoz, a táborozáshoz és a háborúhoz kötõdik. Ideiglenes szálláshely. A sátor a mai világban is a szabadságot jelképezi (kemping táborok). Könnyen szétszedhetõ, szállítható, összeállítható. Ezt az egyszerûséget formázza az eS betû.

SZ (eSZ) = Szár, szál, száraz

A rovásjelek legegyszerûbb s egyben legfontosabb alkotóeleme, 27 betû épül rá. Férfias elem. Varga Géza a szár szavunkat rendeli a jelhez. Megállapítása bizonyosan helyes, mert a szár a régi magyar nyelvben nemcsak növényi szárat jelent, hanem tart, kopaszt is (Szár László = Kopasz László, István király nagybátyja). A betû képe a szó minkét értelmezését visszaigazolja.

T (eT) = Tám, tartó

A betû formája a támasztó oszlopot idézi, világosan mutatja a forma a fogalmat. A T betûnkhöz hasonló jel van a sumer ékjelek között is, szintén „Tám” fogalomértékkel. A régi építészet fontos elemei közé tartozik, szinte minden tornácnak ilyen tartóoszlopai voltak. Falvainkban ma is láthatunk, sajnos, egyre ritkábban, ezeket a tornácos házakat, amelyeknek másik, fontos eleme a ZS ( ) Betûnk.

TY (eTY) = Atya

Látható, hogy a Ty betûnek köze van a B betûhöz, de nemcsak fogalmilag, hanem tartalmilag is. Az Atya itt Istenatya (Atyaistent), azaz a legfõbb istent jelenti. A magyar ábécében megvan tehát az õsi (magyar) istenhármas: az Anya, Atya, fiú.

U = ugar?

A jelhez az Ugar fogalmi érték rendelhetõ, az eK jelhez való hasonlatossága miatt. Észre kell vennünk ugyanis, hogy ez a betû is zárt, mint a kerített föld, mûvelt föld jelentésû eK betû, de két oldali határoló vonala bizonytalan. Jól ábrázolja a mûvelés alá vont, de pihentetés céljából parlagon hagyott terület. Az ugar szó ezt jelenti.

Ú =

Régi ábécékben önálló hangértékkel nem szerepel, a rövid U betû jelölésére használták a másik U betûnkkel együtt.

 

Ü = ügy

A folyó, víz fogalma, mert ügy szavunknak régi értelme ez. A Kárpát- medencében több folyó is van, melynek neve az ügy szóra végzodik. Víz végzõdésû folyónevekre is van példa: Dunántúlon Feketevíz, (lásd. Erdélyi párja- Feketeügy), Sárvíz, Válivíz stb. Valószínûleg a kisebb, lassú folyású, kanyargós, majdnem állóvíz jellegû folyók, patakok mellékneve az ügy, víz.

Û = ûr

Ez a jel sem szerepel önálló hangértékkel a régi ábécék jelei között, bár formailag tartozéka azoknak. A bot ábécének ez a rövid Ü betûje. Ehhez a jelhez – az F betûvel való kapcsolata miatt – az Ûr, Üres fogalmak hozzárendelhetõek, ugyanis jól láthatóan valóban „kiüresedik” az „eF” betûhöz képest.

V(eV) = vas, vég, vidék

A vas eredetileg fémet jelentett, a vas fogalmát a Varga Géza a bronzöntvények formája miatt rendeli hozzá, ellenben ennek a jelnek szemmel láthatóan nincs köze ezekhez az öntvényekhez. A betû formailag az U betû párja, rokona, de egyik vége nyitott, a másik vég határolói bizonytalanok. Jelentheti a mûvelt vagy lakott föld végét, az ország határát.

Z (eZ) = Zug, ház

A Z betû segédvonalai több nyelvemlékünkben a szárra merõlegesen helyezkednek el. Ezt a formát mutatja a tatárlakai korong bal felsõ negyedében lévõ jel is. Ennél a betûknél az õsi emlékek tanúsága szerint a segédvonalak száma nincs rögzítve, illetve általában három vagy négy. A betûnek ebben a formájában az õsi magyar „háromosztatú” parasztház alaprajzát, elrendezését kapjuk.

ZS (eZS) = Zsenge, zsámoly

Varga Géza szerint fogalmi értéke: Zsenge. A betû formája ezt látszik alátámasztani, én (Koricsánszky Atilla) mégis inkább a zsámoly fogalmi értéket rendelem hozzá – Tóth Gábor (a monori ácsok dinasztiájából) barátom javaslatára – mert tökéletesen illeszkedik az építészet területérõl származtatható jelek közé. A T betûvel együtt a ZS betû alkotja a magyar parasztházak tornácának pilléreit. A zsámoly is támasztékot jelent.

 

Részletek Koricsánszky Atilla  "Rovás gyakorlatok kezdõknek" címû könyvébõl.

 

 

   Egy kis segítség, töltsd le a ROVSTDJB.TTF-ot és másold be a C:\WINDOWS\Fonts\ könyvtárba. A magyar rovásírás betűi, szabványos összevonások és előállításuk a billentyűzeten található benne. Az abc_magy.doc-ban megtalálod a leírást. Tömörítve: rovstdjb.zip.

Köszönet érte: Dr. Hosszú Gábornak.

 

További betűkészlet letöltése: http://geocities.com/rovasiras